Kedves Sanyi bácsi!

Pont a napokban gondolkoztam el azon, hogy milyen érzés is volt először belépni az osztály terembe. Emlékszem, hogy nagyon féltem attól, hogy vajon meg tudok-e majd felelni a török elvárásainak, de amikor megláttam Sanyi bácsi megnyugtató mosolyát, akkor tudtam, hogy nincs félnivalóm. Óriási
köszönetet szeretnék mondani azért, hogy megtanított minket pozitívan és jó emberként viselkedni.

Sose fogjuk elfelejteni azokat az órákat, amikor a Kis herceget olvasta fel nekünk. Azóta, akárhányszor
rosszabb napom van, előveszem azt a könyvet, amit hirtelen felidulásból vettem azon a délutánon, amikor először olvasott fel nekünk Sanyi bácsi. De talán az a pillanat, ami örökre a szívemben fog maradni, a soproni osztálykirándulás.

Emlékszem, hogy hihetetlenül stresszeljem azon hogy jól sikerüljön minden, és haza kellett mennem. Talán azon az estén tanultam meg Sanyi bácsitól életem legfontosabb leckéjét: let things be and go with the flow.

Sanyi bácsinál támogatóbb, szeretőbb és pozitívabb egyéniséget évek hosszú kutatása után sem találtattunk volna!!! Nagyon köszönünk minden kedves és bíztató szót, azt hogy Maga is része volt a társaságunknak és hogy Sanyi bácsit kaphattunk osztályfőnöknek!!!

Nagyon fognak hiányozni a közösen eltöltött órák, és remélem a jövő őszi Tátrán mindannyian ott leszünk!

Sok szeretettel és köszönettel,

Vágó Panna