Kedves Sanyi bácsi!

Furcsa belegondolni, hogy már 5 év telt el, amióta törökös lettem, nem is értem, hogy telhetett el ilyen gyorsan az idő. A Covid és az építkezések miatt nem volt egy átlagos gimis pályafutása a mi osztályunknak és persze megéltük mindannyian az élet ups and downs-ait. Biztosan mindenkinek mást jelentett ez az 5 év, ez az osztály, ez a suli. Viszont egy dolog közös volt mindannyiunknak, hogy amikor Sanyi bácsi lett az ofőnk, megütöttük a főnyereményt.

Emlékszem kny-ben sokszor éreztem úgy, hogy én sohasem fogok megtanulni angolul és hogy mennyire le vagyok maradva a többiekhez képest. Őszintén bevallom, sokszor nem értettem melyik tanár miről magyaráz: angolul sem tudtam, nem hogy értettem volna angolul a törit vagy bármilyen más tantárgyat. De Sanyi bácsinál az volt a jó, hogy mindig mertem kérdezni, mert tudtam hogy Sanyi bácsi kedvesen és szeretettel fog válaszolni és nincs rossz kérdés. 

Aztán valahogy időközben meg is tanultam angolul. Ennek ellenére sokszor még mindig nem éreztem ebbe a suliba vagy ebbe az osztályba valónak magam, mert valahogy a többiek mind okosabbnak tűntek és tanárok elvárásai néha túl nagy nyomásként nehezedtek rám. Azonban az ilyen megkérdőjelezősebb időszakaimban is annyit jelentett, hogy Sanyi bácsi mindig olyan pozitívan állt mindenhez és sokszor volt, hogy egy-egy Sanyi bácsis óra után jobb kedvűen léptem ki a teremből, mint előtte beléptem. Köszönöm, hogy Sanyi bácsi mindig észrevett, akkoris amikor láthatatlannak éreztem magam mindenki más előtt. És köszönöm, hogy mindig bátorított az előadásoknál, én őszintén utáltam azokat csinálni, mert nem szerettem és még most sem a kedvencem kiállni emberek elé, ráadásul mindig összehasonlítottam magam a többiekkel és sokszor a maradék magabiztosságom is elszállt mire én sorra kerültem. De utána sosem bántam meg, hogy kiálltam és megcsináltam, mert Sanyi bácsi mindig önmagamhoz mérte a fejlődésem és nem a többiekéhez és mindig annyira megdicsért, hogy végül minden alkalommal arra jutottam, hogy nem is annyira rossz volt az egész, mint amennyire éreztem az előadás pillanatában. Az is mindig jól esett, hogy Sanyi bácsi kiemelte sokszor, hogy mennyire jól írok és végre azt érezhettem, hogy valamiben én is tehetséges és különleges vagyok. 

Aztán valahogy az évek során Sanyi bácsi hozzáállása és lazasága akaratlanul is átragadt rám és egy idő után kevésbé stresszeltem mindenen. Valamikor észrevétlenül megjött a magabiztosságom is és már nem érzem kevesebbnek magam, mint a többiek és mostanra már azt sem kérdőjelezem meg, hogy beleillettem-e ebbe az osztályba vagy sem, mert most már tudom, hogy igen. De annak, hogy idáig eljutottam, Sanyi bácsi hatalmas része volt. A sok bátorítás és pozitivitás megtette a hatását. 

Őszintén sokszor nem is értettem, hogy lehet egy ember ennyire pozitív és végtelenül kedves, empatikus mindenkivel. Nem értettem ez hogyan lehetséges. De aztán rájöttem, hogy nem kell fejtegetni mindig mindennek a miértjét és inkább csak szeretném megtanulni Sanyi bácsitól ezt az élet hozzáállást. Mert Sanyi bácsit én olyan embernek ismertem meg, akinek mindig van mindenkihez egy-egy jó szava, végtelenül hálás és együttérző és végtelenül szeret élni. És ugyan sok mindent tanultam az elmúlt 5 évben, rengeteg tanórán részt vettem, de szerintem a legtöbbet Sanyi bácsitól tanultam, mert rájöttem, hogy én is ilyen ember szeretnék lenni, aki képes ennyire szeretni maga körül mindenkit egyaránt, sosem kivételezve, és aki képes nem stresszelni és ennyire szeretni az életet.

Nagyon hálás vagyok az elmúlt 5 évért, a nehézségekért és jó dolgokért egyaránt, mert sok tapasztalatot szereztem és közben szépen lassan fel is nőttem. De a leghálásabb Sanyi bácsiért vagyok: ilyen jó ofő, mint maga nincs más és szerintem nem is lesz. Mert szerintem a legnagyobb dolog, amit valaha valaki taníthat az a szeretet és Sanyi bácsi pontosan ezt tette az elmúlt 5 év minden pillanatában.

Köszönök szépen mindent és kívánom Sanyi bácsinak, hogy maradjon mindig ilyen! (:

Kántor Zsuzsitól, 2024.